2013. május 26., vasárnap

1776 - holnapután

Abból a beígért holnapi (tegnapi) indításból holnaputáni (mai) lett. A késés oka ugyanaz mint mindig, hogy soha semmi sem megy olyan simán, mint ahogy elsőre látszik:
A motor összességében egyben volt, csupán 1-2 apróságot kellett átrakni a korábbi 1,6 motorból. A szelephimbáknál és nyomórudaknál ez mindössze 4 csavart jelent, de ha a régi motor szelepfedeleit lepattintva azt látjuk, hogy vastagon olajsarasak, kokszosak az alkatrészek, akkor az új motorba való beszerelés előtt nem ússzuk meg a szétszerelést és tisztítást.


Máris fél óra - óra lesz az 5 perces műveletből és akkor a megfelelő himbageometria és szelephézag beállításáról nem is beszéltünk. Mindegy, hosszú még a szombat. Ha már a szombatnál tartunk, délelőtt még nyitva vannak az üzletek, úgyhogy gondoljuk csak át, hogy nem hiányzik-e valami az indításhoz. Hát persze, olyan nincs, hogy valami ne hiányozna: Kell még olaj, illetve 2db tömlőcsatlakozó az olajszűrő konzolhoz. Ha ezek beszerzésére motorral indul az ember, akkor egy ilyen szombaton tuti, hogy az első kanyar után már látja az esőcseppeket a bukó plexijén. Mindegy, cuccok beszerezve, a motorra hamar fel lehet szórni az elmaradt alsó lemezeket, a kipufogót, a gyújtást, az AC-t, az olajszűrőt és azt az 1-2 apróságot. Folytassuk hát! A lemezeknél  aztán kiderül, hogy bizony van rajtuk 1-1 repedés, hiányzik 1 fül, szóval jöhet a hegesztő, sarokköszörű, festék.
Következő lépés a kipufogó, ami tényleg egyszerű, kivéve ha új hengerfejek vannak a motoron, amiknek a tőcsavarjai hosszabbak, így nem tud felfeküdni a hőcserélő. De jó, hogy nem raktuk még el azt a sarokköszörűt.
Kipufogó fenn, jöhet a gyújtás és az AC. Igen ám, de még a gyújtás meghajtó tengelye sincsen benn a motorban, sőt nem is jött vele. Előkerül hát a dobozból egy tengely, de a hozzá tartozó 2 hézagoló alátétből még csak 1db sem kerül elő sehonnan. Kezdődik a következő időrabló művelet: halásszuk ki az összerakott 1,6 motorból az alátéteket úgy, hogy azok ne hulljanak bele az olajteknőbe.
Végül azért minden felkerül a motorra, minden adott az indításhoz, de szombat este 7 óra van már, a város sörözői meg nyitva állnak... Az indítás marad holnapra...
Mivel az este sikerült meginni egy teljes heti söradagot, ezért kicsit viseltesen közelítjük meg a motorszerelő állványt és teremtjük meg az első indítás minden feltételét: Feltöltjük a motort olajjal, sőt öntünk az olajszűrőbe és az olajcsöveken keresztül az olajpumpába is. Ellenőrizzük a megszakítóhézagot, próbalámpával beállítjuk az előgyújtást. A karbikon most nem állítunk semmit, illetve nem töltjük fel benzinnel, mert azok az ugyan haloványan, de működő 1,6 motorról kerültek le. Gyújtás nélkül addig tekertetjük az önindítót amíg ki nem alszik az olajnyomás lámpa, majd az olajszint ellenőrzése és utántöltést követően jöhet az első indítás:


Motorunk annyira csúnyán jár, hogy azt biztos, hogy nem a rossz beállításokkal van probléma, hanem valami szervi gond van a karbiknál. Lehet, hogy hiba volt átnézés nélkül, abban bízva, hogy működő motorról került le a 2 Weber felszerelni az 1776-ra?! Az volt. A fedeleket leszerelve, ez a látvány fogadott:


A ház és a fúvókák alapos tisztítása, a járatok átfújása és a friss benzinnel való feltöltés után már egészségesebben járt a motor. Előgyújtás, szinkron és CO állítást követően emelt fordulaton járatódott tovább:


Még egy jó órát fut majd a motor az állványon, majd egy kis fúvókázást és még egy kis állítgatást követően bekerül az autóba, ahol friss olajjal további finomítások következnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése